A krónikus kalóriatöbblet által okozott anyagcsere-kisiklás néhány jellegzetes, kóros eltérését nevezzük metabolikus szindrómának (szindróma = tünetcsoport). A szerteágazó tünetcsoportot már egy évszázada megfigyelték, de csak az utolsó évtizedekben kezdjük megérteni azok közös gyökerét. A probléma dermesztő mértékét, orvosi jelentőségét azonban még ma sem értékeljük kellően.

A rejtélyes kór története, tünetei

1923-ban Eskryl Kilin svéd orvos elsőként közölte, hogy a túlsúlyos betegekben gyakori a magas vérnyomás, emelkedett vércukor, és húgysav. A szerteágazó tünetek között először Gerald Reaven talált egyértelmű összefüggést, és feltételezte, hogy azok közös forrása a túl sok inzulin-hatás. Sejtése helytállónak bizonyult, ezért a kezdeti homályos "metabolikus-X szindróma" megnevezésből eltűnt az "X", és "metabolikus szindróma" terjedt el. Mai tudásunk szerint a legpontosabb elnevezése a "hyperinzulinémia - inzulinrezisztencia" szindróma lenne, de a nehézkes elnevezés nem került közforgalomba. Tudományos mérföldkőnek számít Reaven 1988-as Banting előadása, melynek címe ma is pontosan kifejezi a probléma lényegét: "Az insulin-rezisztencia szerepe az emberi betegségekben."^®  Azóta sokat megtudtunk az anyagcserezavar részleteiről, de az alapvetések ma is helytállóak. Az inzulin-probléma fajsúlyát azonban csak legutóbb kezdjük felismerni, és ma már látható, hogy krónikus civilizációs betegségeink nyomasztó tömege innen származtatható.

A meabolikus szindróma diagnózisához a következő kritériumokat szokták használni:

• Vérnyomás emelkedés
• Hasi típusú elhízás
• Triglicerid vérszint emelkedése
• HDL-koleszterin csökkenése
• Emelkedett éhomi vércukorszint

Ez a történetileg kialakult tünetcsomag nem túl szerencsés meghatározás, mert a probléma eredőjét (inzulinrezisztencia) nem is érinti, csak annak következményeiből válogat. 

Az inzulinrezisztencia szerepe.

Mint láttuk, a metabolikus tünetcsoport, és a megzavart inzulin-hatás szoros összfüggésben állnak. Pontosabban a metabolikus zavar: a kóros inzulin-terhelés, és inzulinrezisztencia egyenes következménye. A metabolikus szindróma nem más, mint a krónikus inzulinrezisztencia problémának néhány kísérőtünete.^® A metabolikus tünetcsoport megértéséhez nélkülözhetetlen. a krónikus mozgáshiány, és relatív bőség által okozott inzulinrezisztencia tanulmányozása (A továbbiak előtt mindenképpen tanácsolnék arra egy kitérőt, hacsaknem éppen onnan érkeztél ide.) Az inzulinrezisztencia-hyperinzulinémia ördögi köre (ábra: piros nyíl) felelős a metabolikus szindróma minden egyes tünetéért.^® (Ábra: zöld nyilak) A következőkben sorra veszem összefüggésüket a krónikus bőséggel.

Vérnyomás emelkedés.

A hypertóniához legalább két tényező szükséges: egy provokátor, és a vese károsodása. Utóbbi nélkül a vese könnyedén kompenzál bármiféle heveny inzultust. A sós étrend például a közhiedelem ellenére (önmagában) nem okoz magas vérnyomást csak akkor, ha valami más miatt a vese (sóürítő kapacitása) már károsodott. Számos gyulladáskeltő, és autoimmun folyamat okozhat vesekárosodást,^®  de kiemelnék itt párat, melyek egyenesen levezethetők a krónikus kalóriabőségből.

A fruktóz jól ismert provokátora a hypertóniának.^® A fruktóz közvetlenül raktározási gondot okoz (lásd: nem alkoholos zsírmáj), és a kóros húgysav-emelkedésben is főkolompos. Utóbbi önmagában is hozzájárul a magas vérnyomáshoz.^®  Az IR-t kísérő inzulin-terhelés fokozza szimpatikus idegrendszer aktivitását, nátrium-visszatartásra ösztökéli a vesét, és simaizom-szaporulatot okoz az érfalakban.^® A metabolikus szindróma az érelmeszesedés legfőbb motorja, így évtizedek során az érfalak elmerevedése tovább súlyosbítja a hypertóniát. 

Összefoglalva: a magas vérnyomás és metabolikus szindróma szorosan kapcsolódik. Az "esszenciális, primer" azaz ismeretlen eredetű hypertónia talán csak annyit jelent, hogy még nem kerestük az anyagcsere-zavart...

Hasi típusú elhízás.

Itt is kiemelném, hogy mai tudásunk szerint nem az elhízás okozza az IR-t. Ugyanakkor a krónikus kalóriabőség által hajtott zsíranyagcsere-zavar előbb-utóbb tájidegen (ektópiás) zsírlerakódásokat okoz.^® Ezek típusos formája a hasüregben, zsigerek között felszaporodó háj. A fokozódó IR, és krónikus gyulladás következménye a hasi elhízás, a metabolikusan aktív hasi zsír viszont további gyulladást gerjeszt, és ez lehet az utolsó csepp a pohárban: a metabolikus szindróma cukorbetegségbe fordul.  Az elhízás egészségesebb és betegítő típusairól bővebben itt mesélek.

Triglicerid, és HDL.

Az izomban kezdődő inzulinrezisztencia a májban fokozott zsírgyártást, és elzsírosodást okoz. A májból vérbe dobott lipoprotein (VLDL) felelős a triglicerid emelkedéséért. Ugyanakkor (másodlagosan) csökken a vérben keringő HDL-koleszterin mennyisége. Ezek a jellegzetes vérzsír eltérések önmagukban nem okoznak érelmeszesedést, viszont érzékenyen jelzik a háttérben lapuló anyagcsere-zavart, ami viszont idővel érelmeszesedéshez vezet. A triglicerid-emelkedést azért nem szeretjük, mert szénhidrát-intoleranciát, és inzulin-rezisztenciát jelez. A HDL sem "jó" koleszterin. Pusztán azért örülünk, ha sok kering belőle, mert ellene szól a betegítő metabolikus zavarnak.

E két laborlelet olyannyira jellemző az inzulinrezisztenciára, hogy annak diagnózisára is használható. (Lásd ott.)

A metabolikus probléma jelentősége.

A metabolikus tünetcsoport erős figyelmeztetés arra, hogy a háttérben lassan pusztító, krónikus betegségek fejlődnek. Jelentőségét ezért orvosi szempontból nem lehet eléggé komolyan venni! Amerikában ma a népesség 88%-a metabolikus beteg, és várhatóan a metabolikus szindróma valamelyik következményében fog meghalni.^® A kezeletlen IR cukorbetegségbe fordulhat, mely manapság a vakság, végtagvesztés, veseelégtelenség leggyakoribb forrása. A szívtágulat, szívelégtelenség,^® magas vérnyomás, agylágyulás, Alzheimer-demencia, a rákbetegség egytől-egyig szorosan kapcsolódik a metabolikus zavarhoz. Az érelmeszesedés, szívbetegség előrehaladását olyan mértékben meghatározza, hogy athero-metabolikus szindróma néven is említik.® (Motillo 2010) A májátültetések leggyakoribb forrása ma olyan zsírmáj, melyet ez a probléma okozott. Az inzulin-túlsúly nőkben policysztás ovárium (PCOS) kialakulásához vezet, de a férfiak sem lehetnek nyugodtak: az erekciós zavar leggyakoribb okáról beszélünk. A fertilitási problémák a nyugati országokban mára felszámolták a népszaporulatot...

A tartós bőség, mozgáshiány, és ezek metabolikus vonzata önmagában elegendő a nyugati egészségügy mély válságához, és teljes csődjéhez! 

A metabolikus szindróma gyógyítása.

A metabolikus szindróma az inzulinrezisztencia ikertestvére, így a megoldásuk is azonos. Lásd: az inzulin-érzékenység helyreállítása.