Heveny végbélrepedés.

A végbélnyílás vékony, érzékeny hámborítása székelés során időnként berepedhet. Ez komoly fájdalmat okozhat, a következő székelés pedig egy ikerszülés emlékét idézheti. A beteg akarva-akaratlanul is elodázza a következő ürítést, így a széklet besűrűsödik, rögössé válik. A csapágygolyók utóbb azonban mégiscsak kikívánkoznak, ekkor pedig még kínosabb pusztítást végeznek. A székelést kísérő fájdalom oly' intenzív lehet, hogy a beteget ájulás környékezi. Néhány hetes "gyakorlás" után sok betegemet már a WC-ajtó látványától kiveri a víz. A gyötrelmes sebecske nem elég, hogy fáj, de csekély vér ürülése is gyakori, ami további riadalmat és görcsöt kelt. A fájdalom és félelem miatt a végbél önműködő záróizma egy szoros, görcsös állapotban rögzül, egyre kevésbé hajlandó ellazulni a következő székelések alkalmával, így a repedés naponta felfrissül. Önmagát fenntartó ördögi kör alakul ki, így az alkalmi balesetből idült végbélrepedés válhat.

Idült végbélrepedés.

A fentiek miatt az egyszerű, banális repedés gyakran nem hajlandó gyógyulni, hanem idült, krónikus végbélrepedéssé alakul. Az egyre fokozódó hegesedés szűkületet okozhat, és egyre kevésbé hajlamos gyógyulni. Az ismétlődő széklettel fertőzött gyulladások miatt a repedés folytatásában egy fájdalmas, gyulladásos bőrfüggöly alakul ki, mely jelzi a felette lapuló seb helyét. A fájdalom csökkenhet, de az sem ritka, hogy tartós marad, és az ürítéstől is függetlenné válik. Iyenkor már krónikus fájdalom-betegségről beszélhetünk. Az ismételt fájdalom-epizódok emléke rögzül az agyban, ami a panasz-mintát stresszes élethelyzetekben előhívja, és a fájdalmat felidézi. Egy krónikus végbélrepedéssel küszködő beteg fájdalma akkor is feltámadhat, ha a sebe régen begyógyult, és éppen aktuálisan nincs is kiújulva. E kései fázisban a végbéltáji fájdalom forrása már a fejben lakik, és ennek megfelelően a megoldása is arrafelé keresendő.

A végbélrepedés szokványos orvosi kezelése.

A proktológus első feladata, hogy a végbélrepedést felismerje, és elkülönítse az aranyértől. Aranyeret szinte mindenkinél lehet találni, de másként kell kezelni, ezért fontos felismerni, ha nem ez okozza a beteg panaszait. A második feladata kizárni a daganatos betegségeket, ha ez korábban nem történt meg. A harmadik feladata lenne annak elkülönítése, hogy valójában egy sebet kell gyógyítani, esetleg inkább már egy kínzó érzést, fájdalmat, félelmet, szorongást, rák-fóbiát. (Utóbbi azonban már ritkán fér bele az orvosi gondolkodásba.)

A végbélrepedés kezelésében elfogadott gyakorlat az erős helyi izomellazulást kiváltó kenőcsök (pl.: Rectogesic) alkalmazása. Utóbbi években terjed (magam nem használom) a kozmetikai sebészetből jól ismert botulinus - kezelés, ami néhány hónapig tartó izombénulást okoz a túlfeszített záróizomzatban.

Ha a beteg fájdalmai nem szűnnek, akkor visszajár a sebészhez, aki előbb-utóbb megadja magát, és műtétet javasol. (Természetesen könnyebben megadja magát, ha még pénzt is keres a műtéten...) A hámhiányos, hegesedett terület kíméletes fagyasztásos roncsolásával csökkenthető a fájdalom, és "tiszta lapot" adhatunk a sebgyógyulásnak. Ma már kevésbé népszerű ez a megoldás, pedig jól válogatott esetekben kifejezetten hatékonynak találom.

A durvább sebészi beavatkozás során érzéstelenítésben, vagy altatásban a görcsös, túltengő záróizomzat részleges átmetszésével "kierőszakoljuk" a végbélcsatorna nyomásának csökkenését, amitől azt reméljük, hogy a krónikus seb vérellátása javul, és gyógyul. A heges repedés folytatásában fekvő bőrfüggöly kimetszésével szabad utat engedhetünk a pangó sebváladéknak. Régebben a krónikus sebet is kimetszették, esetleg plasztikázták, de ezt ma már végképp' nem tanácsoljuk.

Eddig tartott a szakmai protokoll, és itt jön a feketeleves. A seb csaknem mindig meggyógyul műtét nélkül, ha idejekorán megszakítjuk a kialakult ördögi kört. Akkor miért operálnánk? A végbélrepedés az egyik olyan betegség, melynek "hivatalos életrajzát" hibásnak tartom, műtéti kezelése pedig az esetek jórészében felesleges és veszélyes túlkapás! Nézzük, hogy miért!