Darkness imprisoning me, all that I see, absolute horror

I cannot live, I cannot die, trapped in myself, body my holding cell

(Metallica: One)

Bélszájadékkal ébredni egyféle képpen lehet: szörnyen. Túl egy nagy hasi műtéten, kiszolgáltatottan, idegen ágyban, még a legelemibb létszükségletek kielégítésében is segítségre szorulva. A beteg testét átalakították, életét átszabták. Orrába csövet dugtak, karjába infúziót csorgatnak, vizeletét katéteren keresztül gyűjtik. Ja, és még valami: széklete hasán keresztül csorog egy zacskóba. Még a leggondosabb műtét előtti felkészítés esetén is - már ha egyáltalán erre volt lehetőség -, embert próbáló feladat ebből a gödörből kimászni.

Első feladat: felépülni a bélműtét traumájából. Egy jól működő osztály számára nem jelenthet gondot a megfelelő műtét utáni ápolás. A lehető leghamarabb kimozdítjuk betegünket az ágyból, és amint lehet, visszaállítjuk a normális táplálkozást. Rendesen betegünk 6-8 nap alatt önellátó kell legyen - laparoszkópos műtét után még hamarabb. Ekkor rögtön jön a nehezebb feladat: összebarátkozni a zacskóval.

Élet az élet után.

A sztóma teljesen átalakítja viselőjének visonyát a saját testéhez. A hasfali nyíláson a legváratlanabb időben és helyzetekben távozik gáz, és béltartalom. Legnehezebb ennek az új szükséghelyzetnek a pszichés megélése és elfogadása. Ezzel párhuzamosan meg kell tanulnia a higiénikus székletgyűjtést lehetőségét biztosító segédeszközök használatát. A technikai kérdések tisztázásán túl már a kezdetektől fontos annak hangsúlyozása, hogy a gyógyulás hosszú, de bármilyen hihetetlen: hasfali vendégnyílással teljes életet lehet élni!

Idős, daganat miatt operált betegek időnként meglepően gyorsan elfogadják a nyílást, és megtanulját a segédeszközök használatát. A daganat miatti utókezelés, ellenőrző vizsgálatok hamarosan fontosabbak lesznek életükben, mint a zacskó-kérdés. Az idősödő beteg a test változását már megélte, így könnyebben mehet egy mégoly' drasztikus változás elfogadása is. Az onkoterápia mellékhatásai, a daganat kiújulásától való félelem rendszerint hónapok alatt másodrangú problémává sorolják a zacskót.

A gyulladásos bélbetegségek miatt operált, rendszerint fiatal (és gyakrabban nő) beteg számára a sztóma: maradandó sokk. Az évek óta zajló betegség, a gyógyszer-mellékhatások, az ismétlődő orvosi tortúrák, a diétás próbálkozások, a gyógyíthatatlan betegség reményvesztettsége miatt az IBD-beteg eleve vesztett helyzetből indul. A fiatal testet torzító hegek, és egy bélbég csúfítja. Vége (legalábbis egy időre) a strandnak, nyaralásnak, szexuális életnek, családtervezésnek, és egyáltalán: az életnek. Szerencsére a fiatal betegek különösen gyorsan felépülnek a műtétből, és megtanulják a sztomagondozás technikai részét. Amikor eltávolítjuk a beteg vastagbélszakaszt, akkor a műtét előtt súlyos állapotú, krónikus vérmérgezett, gyötrő hasmenésekkel küszködő beteg heteken belül kivirul, megerősödik, szinte szárnyakat kap. A hihetetlen javulás sokszor átlendít a kezdeti nehézségeken, és segíti az új test elfogadását. A sztóma ráadásul idővel bezárható. A gyógyulásban mindenesetre kulcsfontosságú a megértő és hiteles orvos, a kedves sztómaterápiás nővér, a pszichológus mellett a meleg családi légkör, baráti kapcsolatok és az önsegítő csoportok együttes támogatása. Egyik kedvencem az uncover ostomy kezdeményezés, mely szívmelengetően próbálja oldani a sztóma-viselés tabuját. És egyáltalán: miért ne lehetne egy sztómazsák divatos?